Tizenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Tizenegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Megkezdődött a balatoni kompkikötők felújítása, a közlekedés zavartalan

Megkezdődött a balatoni kompkikötők komplex felújítása, a 6 milliárd forint hazai forrásból 2027 végéig elkészülő kiemelt állami beruházás munkálatai alatt a kompközlekedés zavartalan - tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) pénteken az MTI-t.

Köböl Anita: megkezdődik a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló tározók rekonstrukciója

Megkezdődik a Velencei-tó vízpótlását szolgáló két tározó rekonstrukciója - jelentette be pénteken a Facebookon Köböl Anita kormányszóvivő.

Hatósági eljárást indítottak a CATL ellen a szennyezés miatt

Eljárást indított a környezetvédelmi hatóság a CATL kínai tulajdonú akkumulátorgyár ellen, mert a cég szabálytalanul engedett a csatornába "zöld színű folyékony hulladékot" - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal pénteken az MTI-vel.

Egy rendőr autóját felgyújtó férfi letartóztatását indítványozza az ügyészség

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt indítványozza annak férfinak a letartóztatását, aki a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt egy parkoló személygépkocsit gyújtott fel - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Pintér Bence: a Győr-Szol Zrt. is szerződött az óbudai korrupciós ügy céghálójával

A városüzemeltetési feladatokat is ellátó Győr-Szol Zrt. is szerződött az óbudai korrupciós ügy céghálójával - közölte Győr polgármestere pénteken a Facebook-oldalán. Pintér Bence az ügy kivizsgálását ígérte és jelezte, hogy indokolt esetben feljelentést tesznek.

Lemondott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke

Lemondott tisztségéről Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Hamis adatokkal szerzett 300 milliós támogatást egy tatai vállalkozás

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy áruszállítással foglalkozó cég ügyvezetője és társai ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy valótlan adatokkal szereztek 300 millió forint támogatást egy versenyképesség növelését célzó pályázaton - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.

Vízminőségmérő bóját telepítettek a Velencei-tóra a vízügy szakemberei

Vízminőségmérő bóját telepítettek a Velencei-tóra a vízügy szakemberei - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Facebook-oldalán.
Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.
Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ejtették a vádat Karácsony Gergellyel szemben a Budapest Pride szervezése miatti ügyben

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség, az Európai Bíróság vádemelés után meghozott ítéletére tekintettel, az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétsége miatti ügyben ejtette a vádat a főpolgármesterrel szemben - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.